Kevin halálsápadt arccal tekintett a kanapén épp ápolás alatt álló Elira. Már magánál volt a fiú, de ez őt, egy cseppet sem nyugtatta meg. Csak még idegesebb lett. Félt szembenézni tettével és főként félt szembenézni bandatársával. Az, amit a vidámparkban történt vegyes érzelmeket ébresztett benne, hisz egyrészről borzasztóan tetszett neki. Legszívesebben abba se hagyta volna. Eli csókjai, a keze, ahogy hajába túr, nyelvének pajkos játéka az övével, puha szájának édes íze.
Már megint miken jár az eszem?! – fejét megrázva próbálta elhessegetni a bűnös gondolatokat, kevés sikerrel.
- De Eli, feküdnöd kell! Nem- ne ülj fel! Ekkora ütéstől… ó az isten szerelmére! – Soohyun hadakozott épp a makacskodóval.
- Semmi bajom! Csak hadd besz…- szemét összeszorítva dőlt vissza a párnára.
- Látod? Megmondtam. Pihenned kell. Minden más ráér. – nyomta vissza a tiltakozó Washingtonit a kanapéra.
Kevin hatalmas bűntudattal figyelte a történteket. Megint a sírás kerülgette. Ha nem lökött volna olyan nagyot rajta, most nem feküdne ott.
- Ne ostorozd magad. – ölelte át lágy mosollyal az arcán Xander. – Nem vagy hibás. Amilyen ügyetlen magától is beverte volna a fejét, te is tudod.
Bár vigasztalásnak szánta, Kevint csak még jobban elszomorította.

- Mondtam már, hogy jól vagyok! Hagyjál már! – lökte el a leader kezét Eli. Kissé ingerült volt már fél óra huza-vona után. A feje még kicsit fájt, ahol beütötte, de amúgy tényleg kutya baja. – Akadjatok le rólam!
Egy szépen irányzott taszajtással a szőnyegre küldte Soohyun és felült a kanapén. Csak ekkor vette észre a sarokban ácsorgó Kevint, aki olyan hullasápadt volt, hogy nem csoda, ha eddig fel sem tűnt neki jelenléte, hisz majdnem egybeolvadt a fallal. Lányos zavarában azt se tudta, mit tegyen vagy mondjon. Csak nézett szerelmére miközben úgy tátogott akárcsak egy partra vetett hal, ami épp az utolsókat rúgja. Igazából, ha a fiú elutasítja, abba biztos belepusztul szóval tökéletes volt a hasonlat közte és a döglődő uszonyos között.
- Jó… jól vagy? – kérdezte 5 perc szemezés után félénken Kevin, amivel azonnal felmelegítette a félelemtől megfagyott szívét.
Ezt a pillanatot választotta Xander és Soohyun, hogy felszívódjon, amiért őszintén hálás volt nekik.
- Persze. Kutya bajom. – válaszolt elmosolyodva hátha ezzel kicsit oldódik a kedvesében felgyülemlett feszültség. – Keményfejű vagyok, mindig is mondtad.
- Az istenit! Ne ijessz meg soha többet ennyire! – vetette hirtelen a fiatalabb a karjaiba magát, nem kis meglepetést okozva ezzel Elinak.
- Jó… jól van, na. Ne sírj. – simogatta meg szeretetteljesen a buksiját.
Annyira kellemes érzés volt ismét karjaiban tartania szerelmét, hogy úgy érezte a fellegekben jár.
- Ne sírj, kis butus. – nem bírta visszatartani mosolyát. A boldogság egész testét átjárta, alig bírt magával. Szorosan ölelte Kevint, és még ha az élete múlna rajta, akkor se engedné el, soha többé!
Pár perc kellett, hogy a másik lenyugodjon.
- Jobb már? – kérdezte Eli kedvese szemébe nézve miközben kezével lágyan kisimított egy rakoncátlan tincset az arcából.
Egy szipogással megspékelt bólintást kapott válaszul.
- Akkor oké.
Nem mert lépni. Legutóbb, mikor megtette majdnem a feje betöréséhez vezetett. Iszonyatosan vágyott Kevin csókjára, de nem kockáztathatta meg, hogy esetleg következő alkalommal a másik sérüljön meg. Még mit nem! Akkor már inkább egész életében vár rá.

                Kevin annyira zavarban volt, hogy még egy értelmes szót se tudott kinyögni. Sok minden kavargott egyszerre a fejében, amik 99,99%-ban Elihoz kapcsolódtak. Igazából már rájött, hogy szereti, szívből és önzetlenül, csak nem tudta, ezt hogyan tálalhatná. Jelen állapotában a WC-ig se jutna el egyedül. Ami talán nem is annyira baj, hisz akkor megkérhetné Elit, hogy kísérje el és esetleg… Ó jézus! Miken jár már megint az agya?!
- Eli! – mondta határozottan. Úgy tűnt talán túl határozottan, mert a másik ijedtében megugrott egy kicsit.
- Jesszusom! Mi az? – kérdezte tágra nyílt szemekkel a szívéhez kapva. – Azt akarod, hogy szívrohamot kapjak?
- Nem. Te jó ég, dehogy! Épp ellenkezőleg. – és itt megállt a tudománya. – Én… őőő… é… hát ez nekem nem megy… - horgasztotta le bánatosan a fejét.
- Mi nem megy?
A hangjában játékosság bujkált, ami kicsit oldott Kevin feszült hangulatán. Vett egy mély lélegzetet és kimondta;
- Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd! – darálta le magabiztos hangon mielőtt meggondolhatta volna magát és megcsókolta a döbbent Elit.
 

                Csak egy röpke másodpercig tartott az egész, mégis egy örökkévalósággal ért fel Eli számára, amikor Kevin szerelmet vallotta neki és megcsókolta. A bőre bizsergett, szíve hevesen kalapált, szédült, gyomrában pedig ezernyi pillangó repkedett. És mindezek ellenére, sose érezte még ennél jobban magát. Nem hagyta elhúzódni kedvesét, tarkójánál fogva húzta vissza, miközben ölébe ültette. Kevin felkuncogott;
- Olyan ismerős valahonnan ez a helyzet. – mondta játékosan megharapdálva a Washingtoni ajkát.
- Most, hogy mondod…mmm… - dorombolva simított végig szerelme hátán. – Annyira szeretlek.
Suttogása apró sóhajt csalt ki Kevinből. Nagyon élvezte, hogy ennyire felizgatta néhány szavával. Olyan édes volt ilyenkor, képtelen volt ellenállni a kísértésnek, hogy ne folytassa. Kezével végigsimított combja külső felén, mire kedvese körmét vállába vájta kiváltva vele egy apró nyögést Eliból. Ezt nevezik úgy, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. De nem érdekelte, mert élvezte ezt a fajta harcot köztük.
- Khmmm… már elnézést, de nem tudnátok ezt esetleg otthon csinálni?
Soohyun nyugodt hangjára ráeszméltek, nem otthon vannak. Úgy ugrottak szét, mint két azonos pólusú mágnes.  
- Bocsánat. Már… már itt se vagyunk. – rebegte zavarban Eli és kézen ragadva Kevint kislisszantak leaderük mellett. Mikor becsukódott mögöttük a lift ajtaja mindkettőjükből kitört a nevetés. Eli homlokát Kevinének döntve nézett mosolyogva szerelme szemébe majd megcsókolta.

                Másnap reggel a csipet csapat a Dongho-Kevin-Eli trió rezidenciáján gyűlt össze Alexander kérésére. Senki se tudta, mire ez a nagy felhajtás, sőt, ami a legnagyobb meglepetés volt, hogy a párja Soohyun sem. Ez egyfajta feszültséget csempészett a lakás hangulatába. És ezen persze az se sokat segített, hogy maga az „esemény” szervezője nem volt jelen még. Mindenki csak találgatott, de mint az várható volt, Kevin volt ismét a legextrémebb;
- Biztos meg akarja kérni Soohyun-ssi kezét! Nem, nem is! Biztos terhes! – négy különböző irányból repült felé négy különböző tárgy, azonos időben.
- Ne legyél már ennyire szőke! – csóválta meg lemondóan a fejét Eli mire egy taslit kapott szerelmétől. – Hé!
- Megérdemelted. – duzzogott a pösze San Franciscoi.
Ez alatt az idő alatt érkezett meg Alexander.
- Bocsi a késésért mindenki csak dugóba keveredtem. – kicsit leporolva az esőcseppektől csillogó kabátját beljebb lépett a szobába. Soohyun épp indult volna üdvözölni kedvesét, mikor az megszólalt;
- Valami nagyon fontosat kell, elmondjak nektek. – a szobában a levegő egy csapásra, mintha 5 fokot zuhant volna. Mindenki érezte Xander szavai mögött bujkáló jeges fuvallatott. Tudták, ez nem valami jó hír lesz, sokkal inkább valami sokkoló. És így is lett;
- Visszamegyek Amerikába.