Eli ingerülten kopogott szobája ajtaján.
- Hé! Ti ott benn! Elhiszem, hogy nagyon élvezitek egymás társaságát, meg egymást, de jó lenne, ha végre beengednétek vagy valami, mert nekem 10-kor jelenésem van, és nem indulhatok el a tegnapi ruhámban. Azt Kevin bravúros mutatvánnyal lecsokizta...  – morgolódott az ajtó előtt ácsingózva. Már közel fél órája könyörgött a turbékoló párnak, hogy tolják ki a hátsójukat, de mintha a falnak beszélt volna. Néha hallott egy két kuncogást vagy épp elhaló sóhajokat, amikbe bele se akart gondolni mitől vagy kitől származnak.  Csak vissza akarta kapni a szobáját.
Talán mégse volt annyira jó ötlet Xandert befogadni… - morfondírozott magában. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és egy igencsak vigyorgó és még annál is inkább kócos Soohyun jelent meg előtte.
- Ezer bocsi csak… khmm… érted…. – fülig pirulva legyintett egyet végül. – Mindegy.
- Azért remélem nem azt csináltátok az ÉN ágyamban, amire gondolok, hogy csináltatok. – vonta fel kérdőn szemöldökét. Az idősebb torokköszörülése megadta a választ: de igen! – Ó, hogy az a… kinyírlak titeket! – kezdte el csapkodni bandatársát.
- Pankrációóóóó!!! – kiáltotta el magát az épp arra járó Kevin és beszállt a „bunyóba”.
- Hé! Ne engem üss! – méltatlankodott Eli. – Soohyun az ellenség!
- Ja. Oké. – egyezett bele azonnal és nekiesett a bandavezérnek, aki derekasan állta a két irányból érkező ütéseket.
- Mi a…
- Mi a… - mondta szinkronban Alexander és Dongho, akik csak most értek a harc helyszínére.
- Párnacsata! – kiáltotta nevetve Kevin.
- Már megint hülyeségeket beszélsz! Ez háború! – kontrázott rá Eli. Közben a leader-ssi csak jókat nevetett bandatársain.

                Miután Soohyun nagy nehezen elbúcsúzott kedvesétől munkába indult. Volt némi dolga a stúdióban, egy-két megbeszélés. Úgy tervezte gyorsan letud mindent, hogy minél hamarabb Xander mellett lehessen. Mióta rájött mennyire szereti, alig bírt meglenni nélküle. A nap minden órájában, percében, másodpercében csak ő járt a fejében megállás nélkül. Kínszenvedésként élt át minden nélküle eltöltött időt, de tudta, hogy ha hazaér ő várni fog rá.
- Jó reggelt! – Hoon hangja villámcsapásként érte. – Remélem, nem megütni készülsz… újból.
- Remélem, nem lekapni készülsz… újból. – felelte gúnyosan társa felé fordulva.
- Jogos, jogos. – helyeselt felsóhajtva a fiatalabb. – De én csak jót akartam vele.
- Jót? Mi a jó büdös fe…
- Megmagyarázom. De nem itt. Túl sokan hallják és szerintem te se szeretnéd kiteregetni a szennyest mindenki előtt. – mosolyodott el a szokásos kedves módján. Ám ez kivételesen most nem derítette jobb kedvre Soohyunt, mint ahogy azt alapjáraton tette volna. Jelenleg túl feldúltnak és mérgesnek érezte magát a mosolygáshoz.
Két emelettel feljebb, a saját privát próbatermükben Hoon végre megszólalt:
- Megértem, ha dühös vagy, de komolyan csak segíteni akartam. – kezdte szomorkásan. – Tudom, ennek még semmi értelme a szemedben, pedig nagyon is van neki. Láttam mennyire szenvedtek Alexanderrel. Hogy mennyire nem vagy őszinte nemcsak vele, hanem magaddal sem és egyszerűen képtelen voltam tovább tétlenül ülni. Tudtam, pontosabban csak reméltem, ha mondjuk úgy, belekontárkodok a kettőtök dolgába, az majd ösztönzőleg hat rád és megléped, amit meg kell lépned.
A hirtelen beáll nagy csöndben Soohyun megkísérelte feldolgozni a hallottakat. Észre vélt benne venni valami relációt, hiszen tegnapig 100%-ig biztos volt Hoon heteroságában. Mondhatni, nála heterobb emberrel még sose találkozott. De persze ez nem változtat a tényen, hogy megcsókolta. Az ő ajkait Xanderen kívül senki se érintheti!
- Mennyi idő kell még a megemésztésre? Mert úgy hiszem negyedóra múlva kezdődik a megbeszélés. – mondta félénken a fiatalabb. Soohyun vett egy mély levegőt, hogy lenyugodjon kissé.
- Tegyük fel, hogy elhiszem neked, amit mondasz.
- Igen?
- Mit tennél, ha azt mondanám, nem sikerült a terved és még mindig ugyanott tartunk Alexanderrel, ahol eddig, azaz sehol? – kérdezte összeráncolt homlokkal.
- Hmm… Azt hiszem, behúznék neked egyet és addig nem hagynálak békén, amíg el nem mész hozzá és be nem vallod neki mit érzel. – felelte könnyedén.
- Ez az én Hoonom! – mosolyodott el szélesen és magához ölelte barátját. – Ja és csak úgy közlöm, rohadtul nem áll jól neked a buzi szerep.
Végül önfeledten nevetgélve indultak el a megbeszélésre, mintha mi sem történt volna.

- Azt nem úgy kell csinálni!!!! – toporzékolt Kevin, a konyhában épp reggelit készítő Dongho mellett.
- Egy frászkarikát nem! Ha rád hallgatok, abból sose sül ki semmi jó! – duzzogott a csapat maknaeja. – Múltkor is miattad ment kárba az a 3 tálca sütemény.
- Aljas rágalom! – fordult el tüntetően az idősebb.
- Ne veszekedjetek már korán reggel! – dörrentet rájuk Eli ingerülten mire mindketten azonnal csöndbe maradtak.
Kevin teljesen össze volt már zavarodva az idősebb viselkedésétől. Egyszer kedves, szeretgetni való aztán meg mintha kicserélték volna; mogorva, durva és elviselhetetlen. Akárcsak most. Rosszabb volt egy féltékenykedő feleségnél is és ebből kezdett nagyon elege lenni. Ingerülten csapta a konyhapultra a kezében tartott fakanalat majd kiviharzott a helyiségből. Meg se állt a szobájáig, ahol épp készült jól bevágni az ajtót, mikor lássanak csodát, Eli megállította.
- Most meg mi a fene bajod van? Mit duzzogsz 5 éves kisgyerek módjára?! – kérdezte ingerülten az idősebb. Erre csak még jobban felment a pumpa Kevinben és kiabálni kezdett;
- Te vagy a bajom Elison! Te! Folyton piszkálsz és lehurrogsz, aztán meg mintha mi sem történt volna, odabújsz hozzám, ami egy ideig még oké, de most már betelt a pohár! Ha ennyire utálsz, akkor mondd a szemembe! – a hangja egy oktávval feljebbcsúszott a vita hevében.
- Te hallod is ilyenkor, amiket mondasz? Mi az, hogy utállak? Elment az a maradék eszed is? Hé, ne menj el, amikor hozzád beszélek! – trappolt be Kevin szobájába becsapva maga mögött az ajtót.
- Ez az én szobám! Megtennéd, hogy kimész? Jelenleg nemkívánatos személy vagy itt. – jelentette ki jeges nyugalommal a San Franciscoi.

                Alexander fáradta terült el a kanapén. Még csak reggel 9 óra volt, de őt már rendesen kifárasztották. És nemcsak szerelme az éjszaka, hanem a reggeli gyerekzsúr. Eli és Kevin nekiálltak Soohyunnal verekedni mire nem sokkal később Dongho is csatlakozott. A maknae sose maradna ki egy ilyen jó buliból. Kezdte úgy érezni magát, mint egy anyuka. Eli, Kevi és Dongho a gyerekek. Az apuka pedig magától értetődően Mr. Shin Soohyun. 
- Jajj istenem, ez túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. – nevetgélt kipirult arcát fogva örömében.
- Hát téged meg mi lelt? – Kevin vidám hangja törte meg a pillanat varázsát.
- Oh, semmi semmi. Csak olyan boldog vagyok most, hogy minden rendbe van. – képtelen volt levakarni arcáról a 200 wattos vigyort.
- Mázlista vagy, hogy itt van neked Soohyun. – csóválta meg mosolyogva a fejét. De ez a mosoly nem az öröm megnyilvánulása volt.
- Mi a baj Kevin? Nekem elmondhatod. – ült fel a kanapén helyet adva a fiatalabbnak. – Na, ne szégyenlősködj! Gyerünk! Ki vele!
Teltek a percek, de a kis mosolygós duracell nyuszi csak nem akart megszólalni. Xander kezdte megelégelni a hallgatását ám ekkor egy könnycseppre lett figyelmes a fiatalabb arcán.
- Atya világ, Kevin ne sírj! Nincs semmi baj. Ó jézusom… - ölelte magához a zokogó fiút.