Hoon a földön kiterülve fogta égő arccsontját, ahova az imént Soohyun behúzott egy isteneset. Nem lepődött meg, hisz ő csókolta meg minden előjel nélkül az idősebbet. Az lett volna a furcsa, ha nem így reagál. De végtére is elérte a célját; Soohyun minden valószínűség szerint egyenesen Alexanderhez fog menni és meglépi, amit meg kell lépnie. Hoon hosszas mérlegelés után jutott arra a következtetésre, hogy min más lehetősége, ki kell provokálnia azt a fránya vallomást barátjából. Nyögve tápászkodott fel a földről és indult el a konyha felé. Muszáj volt jeget tenni az arcára. Még így is több mint valószínű, hogy fel fog dagadni, de nem érdekelte. A nemes ügyért bármit! – Azért meg kell hagyni, marha erősen tud ütni…

                Soohyun tajtékzott a dühtől miközben beült a kocsijába. Legszívesebben szétverte volna a műszerfalat. Nem is! Hoont! Hogy volt képes ezt tenni vele? Hisz ő megbízott benne, a barátjának tekintette mi több, a legjobb barátjának! Úgy érezte rútul becsapták, elárulták.
Kerek 10 percig ült még az autóban mire sikerült egy kissé lenyugtatnia magát. Alexanderre gondolt. Nagyon megbántotta és ezt szerette volna jóvátenni. Fogalma se volt róla hová mehetett, csak sejtette így elindult Eliék rezidenciájához.
- Hello! Én vagyok az! – szólt bele a kapucsengő hangszórójába, mikor Kevin felvette. – Beengedsz?
Csönd a vonal másik végén. Majd egy sípoló hang jelezte, hogy szabad utat kapott. A lift helyett inkább a lépcsőt választotta, mert az jelenleg adott elég időt neki, hogy összeszedje a gondolatait. Mire felért az 5. emeletre már szabályosan remegett. Mégsem volt olyan jó ötlet az a lépcsőzés. Csak jobban felidegelte magát.
- Mi járatban erre? – kérdezte érdektelenül Kevin az ajtóban állva.
- Itt van igaz? Szeretnék beszélni vele.
Csönd.
- Kevin, ne legyél paraszt fiam! – kiabált ki Eli a lakásból. Ennek hatására a fiatalabb kelletlenül félreállt az útból beengedve Soohyunt.
- Kerülj beljebb! Gondolom, Alexanderral szeretnél beszélni. Ugye?
Bólintott.
- Bocsánatot akarsz tőle kérni?
Újabb bólintás. Kezdte bólogatós kutyának érezni magát.
- Őszinte leszel nemcsak vele, de magaddal is? – kérdezte komolyabb hangnemre váltva Eli. Erre viszont már meglepetten kapta fel a fejét. A fiatalabb mindent tudó tekintettel meredt rá. Végül erre is rábólintott.
- Akkor az én szobámban találod. – villantotta ki hófehér fogsorát jókedvűen és elvonszolta a duzzogó Kevint.

                Alexander az ágyban összegömbölyödve próbált aludni valamennyit. Nem sikerült neki. Folyton Soohyun szavai jártak az eszében, megállás nélkül. Már kezdett volna elszenderedni, mikor kopogást hallott az ajtón. – Biztos Eli megint. – gondolta tévesen.
- Gyere be!
Továbbra is a takaróba bugyolálva magát oldalra fordult, hogy lássa kivel is van dolga. A meglepetéstől tátva maradt még a szája is.
- Soohyun? – kérdezte nem palástolva döbbenetét.
- Gondolom nem engem vártál. – mosolyodott el zavartan. – Inkább bárki mást látnál, mint engem, ha jól sejtem. – Nem! Egyáltalán nem! – Megértelek. Mindazok után…  - Az ajkába harapva hagyta abba a mondatot. Xander nagyokat nyögve feltornázta magát függőleges pozícióba és felnézett a szoba közepén ácsorgó Soohyunra.
- Nem ülsz le? – paskolta meg az ágya szélét.
- Csak ha nem bánod.
Megrázta a fejét jelezve, hogy egyáltalán nincs ellene kifogása.
- Nagyon sajnálom. – kezdett rögtön bele a fiatalabb mihelyt helyet foglalt. – Nem gondoltam komolyan, amit délután mondtam. Semelyik részét. – nagy levegőt vett, mielőtt megtette, amire Eli kérte – A francba is, iszonyatosan féltékeny voltam! Elira, mert ő végig veled volt és kettesben és mindig meg tudott nevettetni mikor én nem és ez egyszerűen kiborított. Nem bírom elviselni, ha mással vagy, ha nem csak rám nézel, ha nem vagy velem.
Alexander álla 5 emeletet zuhant. Nem hitt a saját fülének. Soohyun most tényleg azt mondta, amit mondott? Tényleg féltékeny volt Elira és tényleg mellette akar lenni?
- Mondj már valamit az isten szerelmére. – túrt bele paprikavörös arccal a hajába.
- Én… őőő… izé… - dadogott össze-vissza meglepettségében.
- Mi az? A beszédközpontod is megsemmisült a baleset következtében? – kérdezte gúnyos mosolyra húzva száját Soohyun.
- Kapd be! – mondta nem túl elegánsan Xander.
- Már megvolt. – hallatszott a kacér válasz a fiatalabbtól.
Erre már aztán annyira nem számított, hogy fülig pirult, pedig nem volt az a könnyen zavarba hozható fajta.

                Soohyun jót mulatott a rákvörös Alexanderen. – Olyan aranyos ilyenkor. – gondolta elalélva. Pár másodpercet még szórakozott kipirult kedvesén, majd közelebb csúszott hozzá az ágyon és szorosan karjaiba zárta.
- Tényleg, őszintén sajnálok mindent. – suttogta a nyakába. – Meg tudsz nekem bocsájtani?
Valami vizeset érzett a vállára csöppenni. Rémülten ugrott hátrébb, mikor rájött, hogy Xander könnyei azok.
- Mi… én… úr isten kérlek, ne sírj. El… elmegyek, ha kell… jézusom… mit tegyek? – kapkodta ide-oda tekintetét a rémülettől. Alexander kacagása rántotta ki a félelem képzeletbeli mocsarából. Annyira édes és szívet melengető volt, hogy úgy érezte menten elolvad.
- Lüke! Az örömtől sírok! Ha itt mersz hagyni, utánad megyek, és jól összekócollak. – fenyegette meg „halálosan” szerelmét az idősebb.
Egy egész hegy zuhant le Soohyun szívéről, mikor meghallotta kedvese nevetését. Az előbbinél is szorosabban ölelte magához, mert félt, hogy valaki elrabolja tőle.
- Amúgy meg nekem kellene, bocsánatot kérjek. – mormogta Xander a másik mellkasába.
- Nem! Nincs miért bocsánatot kérned. Neked nincs.
- De már, hogy a fenébe ne lenne?! – kapta fel kissé ingerülten a fejét.
- Nincs és kész! – torkollta le hitetlenkedve néző kedvesét. -  Nem nyitok erről vitát.
Alexander szóra nyíló ajkát sajátjával tapasztotta be. Olyan rég vágyott már a Hong Kongi édes csókjára, hogy, mikor végre megkapta beleremegett. Finoman kezdték ízlelgetni egymást, mintha most csinálnák először. Lágyan simította végig nyelvével Xander ajkait, apró sóhajt csalva ki belőle.
- Hiányoztam, hmm? – kérdezte incselkedő hangon Soohyun.
- Nem is tudod mennyire.