A hotelszobájába visszaérve Xander azon kapta magát, hogy egyfolytában a telefonja képernyőjét figyeli és várja azt a hívást, ami minden bizonnyal nem fog bekövetkezni. Már délután 4 felé járt az idő mikor végre megcsörrent az a fránya szerkezet.
- Halló? – kapta föl reménykedve a kagylót. Csalódnia kellet.
- Hey Monkey Man! – hangzott fel Eli derűs hangja a vonal másik végéről. – Arra gondoltam, hogy nem lenne-e esetleg kedved eljönni velünk iszogatni? Semmi komoly csak egy fárasztó nap utáni lazulás. Na, mit szólsz hozzá?
Szerencse, hogy Eli nem láthatta Alexander arcát, mivel arról csak úgy üvöltött a csalódottság. Vett egy mély levegőt és népiképp összeszedve magát válaszolt.
- Hát nem is tudom… elég fáradt vagyok. Hosszú volt a repülőút és-
- Ő is ott lesz. – hangzott fel a bűvös mondat, ami mindent megváltoztatott.
- Hova is kell menjek? – vágta rá gondolkodás nélkül, amit utólag meg is bánt. De Eli derűs nevetése kissé javított a helyzeten.
- Tudtam, hogy erre ugrani fogsz.
- Sajnálom.
- Ne sajnálj semmit. Megértelek. – hallani lehetett a hangján, hogy még mindig mosolyog. – Tudom mennyire közel álltatok egymáshoz és rossz látni mennyire elromlott minden.
Kínos csend telepedett rájuk, amiben Xander érezte, hogy mondania kéne valamit, mégse tudott kinyögni egyetlen értelmes szót se. Csak Soohyunra tudott gondolni. A tetőn történtek után úgy érezte magát, mint a mosott szar. Várt és várt a fiatalabb hívására, de mindhiába. - Talán ez lenne a válasza? Ezzel jelzi, hogy nem tud megbocsájtani? – kérdezte elkeseredetten magától. Nagy önsanyargatásából Eli hangja zökkentette ki;
- 8-kor a törzshelyünkön. Feltéve, ha tényleg eljössz. Én nagyon örülnék neki.
Nem tudott mit válaszolni. Nem volt már ereje hozzá. Végül mégis csak erőt vett magán és kinyögte:
- Ott leszek.

                Nem volt kedve a mai nap után bulizni. Semmi oka se volt rá. Túl feldúlt, dühös és összezavarodott volt, a gondolatai ide-oda cikáztak, többnyire Alexanderrel a középpontban. Épp meggondolta volna magát és visszamondta volna az egész iszogatós dolgot, mikor megcsörrent a telefonja. Eli hívta.
- Igen? – szólt bele színtelen hangon.
- Még otthon vagy? – kérdezte a vonal túl oldalán lévő barátja, mire egy velős hümmögés volt a válasz. – Oké. Akkor beugrok érted. 10 perc és ott vagyok.
- Mi? Ne-. Halló? Eli? – egy búgó hang jelezte, hogy a hívás véget ért.
Letette. Ez nem hiszem el… - szitkozódott magába Soohyun. Kicsi választotta el attól, hogy telefonját egy jól irányzott dobással a falhoz vágja.
Duzzogva lépkedett a szekrénye elé és kikapta ez első keze ügyébe akadó ruhadarabot, ami jelen esetben egy fehér ing volt. A rajta lévő sötétkék koptatott farmert megfelelőnek találta, így nadrágkereséssel már nem kellett bajlódnia. Lábára húzta kedvenc tornacipőjét és elindult. A ház elé vezető útig vagy 50 féle módon ölte meg gondolatban Elit, de mikor meglátta barátja mosolygós arcát minden dühe szertefoszlott egy csapásra.
- Hello főnök! Jól nézel ki, mint mindig. – viccelődött a fiatalabb.
- Mondtam már, hogy ne szólíts főnöknek! Annyira irritáló. – morgott Soohyun, miközben behuppant barátja mellé az anyósülésre.
- Oké oké. Értettem főnök. – Eli vigyorogva hajolt el a neki szánt nyakoncsapás elől majd gázt adott.
                Alig 20 perccel és vagy 200 piros lámpával később már kedvenc pubjukban ültek és szopogatták sörüket. Természetesen Dongho kivételével, aki Light Cola-ja maradékát szipákolta ki szívószálával a poharából. Még nem érkezett meg mindenki. AJ és Kiseop még hiányoztak.
Az utóbbi időben nagyon összemelegedtek azok ketten. Mint amikor én meg… nem! Nincs én meg ő! Az a hajó már elment! – morfondírozott Soohyun magába.
- Min gondolkodsz ennyire? – hallotta meg a mellette ülő Hoon hangját. Értetlenül nézett rá. – A homlokod. Összeráncoltad. Olyankor szoktad ezt csinálni, ha valamin nagyon agyalsz. – jött a válasz.
- Oh. Ilyen könnyen kiismerhető lennék? – kérdezte melepetten.
- Inkább csak jó emberismerő vagyok. – válaszolta Hoon mosolyogva.
Szerette a mosolyát. Olyan meleg és kedves volt. Ahányszor látta csapattársa száját felfelé görbülni, neki is egy csapásra jobb kedve lett. Olyan volt ez számára, mintha egy hosszú, fárasztó nap után végre hazaért volna. Kellemesen elcsevegtek mindenféle hétköznapi dologról. Hálás volt a fiúnak, amiért az nem kérdezősködött az öltözőben történtek felől.
                10 perccel és 3 sörrel később végre Kiseopék is megérkeztek végre a bárba.
- Nézzétek kivel futottunk össze.
Soohyun szíve kihagyott egy ütemet, mikor meglátta Xandert az újonnan érkezettek oldalán. – Na, ne! Csak ezt ne! Erre még nem vagyok felkészülve. – a menekülhetnék olyan gyorsan tört rá, mint a villámcsapás.

-Hello mindenki! – köszöntötte kissé bizonytalanul a többieket és letelepedett a veszettül vigyorgó Eli mellé.
- Na, végre teljes a létszám. Akkor koccinthatnánk is. – karolta át Xander vállát 200 wattos mosollyal a Washingtoni.
- Szerintem neked már nem kéne semmit innod. – szólalt meg Dongho mindent tudóan. – Maximum vizet bár lehet, hogy még az is megárt ennyi sör után. Hány üveg? Egy, kettő hár-…. te jézusom! Hattal benyomtál kevesebb, mint fél óra leforgása alatt?! Nem vagy normális!
- Telejsennnn józan vagyko..öö..vagyok. – karattyolt össze-vissza Eli.
- Hát minden vagy, csak józan nem már megbocsáss. Előbb vagyok én a Dalai Láma és Michael Jackson indiai fia, minthogy te józan legyél. – mondta rosszallóan Dongho.
- Te….t…ttt…teee csak ne szólj bele a felnőttek dolgába! – rázta fenyegetően mutató ujját a maknae-nak. pontosabban csak abba az irányba, ahol feltételezte, hogy van, mert látni már nemigen látott az alkoholtól támadt hatalmas ködben, ami lassan az egész agyára kiterjedt.
                Xander próbált inkább nem belekeveredni a vitába, mert nem volt túl sok kedve hozzá. Túl fáradt és főképp túl lehangolt volt anélkül is. Lopva Soohyun felé pillantott. A sörösüvegét bambulva ült az asztalnál. Egyetlen szót se szólt mióta ő megérkezett. Valójában még csak nem is mosolygott. Ezt nem hagyhatta. Nem akarta, hogy miatta szenvedjen. Inkább elmegy, és soha többet nem jön vissza, ha ezzel segít neki. Ugyan a szíve darabokra fog törni, ismét, de érte bármire képes lett volna, ha kell még embert is öl. - Na, jó azt azért talán mégsem kéne. – megrázta a fejét és visszatért a valóságba, ahol épp egy igencsak részeg Eli mászott a képébe.
- Mi a jó… - ugrott hátrébb ijedtében.
- Phwaaahahhaa… - rötyörészett a fiatalabb. – Tudtad, hogy tö… tökre csábos aja... ajkaid vannak? Heheehhee.
- Jézusom Eli, te csont részeg vagy! – állapította meg egy fintorral az arcán. – Jobb lenne, ha hazamennél, mielőtt valami bajt csinálsz.
De már késő volt. A Washingtoni ajkai már az övén voltak és szenvedélyesen harapdálták. Xander elkerekedett szemekkel, megrökönyödve tátotta el a száját, ami nem bizonyult valami jó ötletnek mivel így szabad utat biztosított barátja pajkos nyelvének.

                Soohyun megütközve figyelte, ahogy bandatársa szabályosan lesmárolja az általa szeretett férfit. Az agya teljesen leblokkolt és nem akarta befogadni az információt, amit a szeme kristály tisztán látott. Próbált megmozdulni, de a végtagjai nem engedelmeskedtek neki. Csak ült ott és nézte, hogy veszik el tőle, ami azelőtt az övé volt.
- Mi a fenét csinálsz baszki?! – kiáltott fel Xander mikor végre ki tudott szabadulni Eli karmai közül.
- Szerrrintem tökk ee… egyértelnű. Hehehhee. – röhögcsélt továbbra is a részeg bandatársa.
Soohyun hatalmas késztetést érzett arra, hogy behúzzon egy isteneset a fiatalabbnak. Ökölbe szorított kézzel lendült előre, mikor két erős kéz fogta le.
- Hoon? – nézett értetlenül rá mire a másik csak megrázta a fejét és lágyan elmosolyodott.
- Részeg. Nem tudja, mit csinál.
Ebben igaza volt. Semmi értelme nem lett volna péppé verni szerencsétlen Elit. Valamint, ha most nekiesik azzal nyíltan felvállalja, hogy még mindig érez valamit Xander iránt, amit, a pokolba is a lelke mélyén akart. Világgá akarta kürtölni, hogy csakis az övé és senki se nyúlhat hozzá, különben halál fia. Ezt kellene tennie, de az a fránya büszkesége nem engedte.
- A francba. Nem lett volna szabad ide jönnöm. Hallgatnom kellett volna a megérzéseimre. – lökte el magától Alexander az idő közben újból rácsimpaszkodott Elit. – Te részeg disznó, most egy jó ideig nem akarlak látni és ajánlom, hogy erre emlékezz, mikor holnap kettéhasadó fejjel és émelygő gyomorral felébredsz a pihe-puha ágyikódban! – vicsorogta dühödten majd felpattant és szó nélkül kiviharzott a pubból. Soohyun életében nem látta még ennyire mérgesnek az alapból mindig mosolygós és kedves Xandert.
- Hát ez az este se úgy alakult, mint azt terveztük. – sóhajtott fel mindent tudóan Kevin és felhörpintette a maradék sörét.
Hát az nem kifejezés. – gondolta Soohyun magában.