Már vagy 6 hónapja nem járt annak a bizonyos épületnek a falai között, amibe most feltett szándéka volt besétálni. Nagyon nehezen tudta csak elhatározni magát és mikor az ajtóhoz ért mégis olyan könnyedén lépte át a küszöböt, mintha sose hagyta volna maga mögött fél évvel ezelőtt. Félelmetes mennyire nem változott meg semmi mióta ő elment. A recepción is ugyan az a mosolygós, rövid hajú lány fogadta bár ezúttal nem kis meglepettséggel, ami persze érthető volt a tavasszal történtek után.

                Egy rövid csevej és a szükséges információk után a lift felé vette az irányt. Minden egyes lépéssel idegesebb és idegesebb lett. A szíve úgy kalapált, mint egy tinédzser lánynak, mikor az első csókon készül átesni. Vett pár mély lélegzetet és megnyomta a lift hívógombját. Az ajtó túl gyorsan kinyílt így nem volt ideje felkészülni arra, hogy esetleg valaki olyan lesz a kabinban, akitől még a szíve is megáll egy pillanatra. De pontosan ez történt. Pár pillanatig lemerevedve bámultak egymásra. Nem tudtak megszólalni. Egyikük a harag, másikuk pedig a bűntudat miatt.
-He-hello! – bökte ki végül félszeg mosollyal az arcán Alexander. – Jó téged újra látni. Hogy-
A mondatot már nem tudta befejezni, mert egy ököl száguldott szélsebesen az arca felé. Nem tért ki Soohyun kemény ütése elől, hisz tudta, megérdemli azt azok után, amit a másikkal tett.
- Te csak ne hellozz itt nekem olyan könnyed hangon miután egyetlen szó nélkül mentél el! – kiáltotta indulatosan a fiatalabb. Szó szerint remegett a dühtől, és a megbántottságtól. Nem szerette így látni őt Xander. Nagyon nem. De tudta, az lenne fura, ha máshogy reagált volna felbukkanására.
Feltápászkodva a földről, ahová Soohyun jobbhorga után került, fémes ízt érzett a szájában.
Óh, tehát ezek szerint felszakadt a szám. – konstatálta egy cseppet se meglepetten. Mindig is tudta, mennyire erős az ő drága lead vocal-juk. Vagyis az új U-KISS lead vocal-ja, amibe ő már nem tartozott bele. A felismerés 200 tonnás súlyként nehezedett a szívére megakadályozva a levegővételben. Az arcán lévő fájdalmas ábrázat láttán Soohyun megenyhült egy kicsit. Egy zsebkendőt nyújtott az ex-tagnak, de a rosszallás és a gyűlölet még mindig nem tűnt el a tekintetéből.
- Tessék. Töröld, meg vele az arcod mielőtt összevéreznél mindent.

Egy egész örökkévalóság volt, mire az a fránya lift felért a 6. szintre. Legalábbis Soohyun annak érezte. Nem szóltak egymáshoz, mióta Xander feltápászkodott a padlóról, ahová ő maga küldte egy jól irányzott ütéssel. Ezernyi dolog kavargott a fejében. Főként kérdések, de nem tudta mivel kezdje. Pontosabban, azt se tudta, hogyan kezdje. Jelenleg nem volt túl beszámítható állapotban, hisz képes volt megütni az idősebbet. Alexandert. Megütötte Alexandert! Mégis mit gondolt, mikor kezet emelt a számára legfontosabb emberre a világon? Hát pont ez az, hogy semmit. Nem gondolkozott csak cselekedett. Azt tette, amit a legjobban utált. Mindig is a megfontoltság és a higgadtság híve volt, erre ezt teszi. Gondolatban épp a lift oldalát fejelgette mikor az a bizonyos hang jelezte, hogy megérkeztek. Az ajtó kinyílt előttük szabad utat adva számukra. Pár pillanatig egyikük se mozdult. Csak álltak egymás mellett szótlanul. Végül Alexander volt az, aki elsőnek lépett ki a liftből és hátra se pillantva elindult.
                Teltek a percek, de Soohyun még mindig nem tudott mozdulni. Az agyát egy sötét köd lepte el, ami olyan sűrű és áthatolhatatlan volt, mintha nem is köd, hanem beton lenne. Bénultan nézett maga elé és tudta, hogy ez a találkozás jobban felzaklatta, mint mikor Xander elment. Az kevésbé volt fájdalmas számára, azt egy idő után kiheverte. Ugyan nem napok és nem is hetek, hanem hónapok kellettek hozzá, de kiheverte. Most viszont, hogy a semmiből, minden előjel nélkül felbukkant, feltépte a már gyógyulás folyamatában lévő sebeket, amik pokoli fájdalmat okoztak. Nem csak lelkileg, de fizikailag is kezdte rosszul érezni magát. Forgott vele a világ, émelygett és a feje hasogatott. Ha nem szedi rövid időn belül össze magát, a színpadi teljesítménye látja majd kárát. Nem is csak az. Mivel ő lett az új leader sokkal több felelőssége volt. Ha most összeomlik, az az egész bandát tönkre teheti és ezt vezetőként nem engedhette meg. Muszáj volt összeszednie magát a többiek érdekében méghozzá minél előbb.

                Nagyon nehezére esett maga mögött hagyni Soohyunt, de tudta, ez a legjobb, amit most tehet. Ismerte már annyira a fiatalabbat, hogy tudja, egy kis magányra van szüksége. Fájdalmas arckifejezéssel lépett ki a liftből és indult el a U-KISS próbaterme felé. Tudta, hogy a nehezén még nincs túl, hisz újból szembe kell majd néznie Soohyunnal, így nagyokat sóhajtva és felszakadt száját törölgetve lépdelt célja felé.
A többiek is ki lesznek akadva. Nem lepődnék meg, ha a szám másik oldalát is kidekorálnák. – gondolta magába a kilinccsel a kezében. – Na, most ugrik Alexander… vagyis a majom a vízbe. – és kinyitotta az ajtót.
- Meglepetés! – kiáltotta 200 wattos vigyorral, karjait kitárva. 
Hat meglepett tekintet fordult felé. Kevin még a száját is eltátotta a nagy meglepettségében, ami nem nyújtott túl vonzó látványt tekintve, hogy épp egy fél sült csirke lógott ki rajta.
- Fújj Kevin, neked senki se tanította meg, hogy kell kulturáltan enni? – bukott ki Xanderből a kissé gúnyos megjegyzés mire az eddig kőszobrot játszó Kiseop úgy felröhögött, hogy félő volt, rájuk szakad az egész ház. Ezt már a többiek se bírták ki legalább egy mosoly nélkül.
- Hát te meg, hogy a fenébe kerülsz ide? – kérdezte egy ölelés kíséretében Eli.
- Tudod, van az az izé az égen, amit repülőnek hívnak. Nagyon hasznos kis találmány. – veregette meg jó barátja hátát az idősebb. – Te is hiányoztál nekem Mr. Elison Kim.
                Sorba ölelgették meg egymást rég nem látott barátaival. Még a két új U-KISS tag , Hoon és AJ, is barátságosan kezet ráztak vele. Vagy 10 perc nevetgélés és faggatózás után Kevin feltette azt a kérdést, amitől Xandernek arcára fagyott a mosoly;
- Nem látta valamelyikőtök Soohyunt? Már rég itt kellene lennie.
A szíve úgy összeszorult, hogy alig kapott levegőt. Ajkába harapva fordította el tekintetét, ami nem volt túl bölcs megoldás, mert így sikerült felsértenie felszakadt száját. Ha eddig nem vették észre, akkor most már tuti biztos meglátták. A helyzeten az se sokat segített, hogy egy ’a picsába!’ felkiáltás keretében kapott alsó ajkához.
-Alexander! – Kevin hangja egy oktávval magasabbra ugrott az ijedtségtől. – Mi történt a száddal? Csak azt ne mondd, hogy ti ketten össze-
A mondat további részét elnyelte a kinyíló ajtó nyikorgása.
- Hello mindenki! Bocsi a késésért. – hangzott fel Soohyun hangja az ajtóból. Mindenki egy emberként kapta felé a fejét kivéve Xander.  Ő nem bírt még csak a szemébe se nézni.

                Pontosan az történt, ami várható volt; mindenki egyszerre kezdte el kérdezgetni, hogy mi történt, miért vérzik Alexander szája és, hogy merre járt ennyi ideig. Egy nagy sóhaj kíséretében leült az egyetlen üres helyre, ami volt a terembe elhelyezett kanapékon és szép lassan nekiállt válaszolni minden kérdésre.
- Igen, megütöttem, mert megérdemelte és igen tudom, hogy talán ez egy kicsit túlzás volt, és nem Kevin nem én ettem meg a túrós gyümölcstortádat! Ami egyébként nem is ide tartozik! – mondta hitetlenkedő pillantásokat lövellve az említett felé.
Csak ő tud ekkora baromságokat kérdezni még ilyenkor is. – sóhajtott lemondóan és hátradőlt a kanapén.
                Fél órával és vagy ezer kérdéssel később Soohyun végre fellélegezhetett. Drága bandatársai csodák csodájára találtak jobb elfoglaltságot, mint az ő idegein való táncikálást, amiért nagyon hálás volt nekik. Kavargó érzései arra késztették, hogy le se vegye szemét Xanderről, amit ő önként és dalolászva teljesített is, hogy a fene enné meg! Túlságosan könnyen elcsábult mindig is, ha az idősebb a közelében volt. Egyszerűen nem tudott neki ellenállni és talán valahol legbelül nem is akart. De persze ezt sose ismerte volna be magának, főleg nem jelen helyzetben. Fekete, tökéletesen belőtt selymes haja, a rabul ejtő fekete szemei, puha, fehér bőre és azok a csábító, lágy, cseresznye színű ajkai mindig is megbabonázták.
Jézusom! Mikre gondolok én már megint?! Nem vagyok normális! – rázta meg fejét, mintha ettől a, szerinte bűnös gondolatok eltűnnének.
- Egy kis levegőre van szükségem. – mondta és gyorsan kiviharzott a teremből anélkül, hogy bárkire ránézett volna.
                A kedvenc helye felé vette az irányt. Útközben összetalálkozott néhány trainee-vel akiknek illendően köszönt, de egyikükkel se állt le csevegni, mint ahogy azt szokta. Ahhoz most nem volt se kedve se idegzete. Két perc és már kinn állt a tetőn, ahová a szokatlanul meleg napsugarak játékos táncot lejtve sütöttek. Még csak délelőtt 10 óra volt, de lehetett érezni, hogy ismét egy forró, nyári napnak néznek elébe. Vett egy mély levegőt, majd még egyet és végül még egyet mire sikerült kissé lenyugtatnia magát. A körülményekhez képest higgadtan végiggondolta mik a lehetőségei;
1. A szuszt is kiveri Xanderből, amiért úgy itt hagyta őt egy szó nélkül, mint egy rühes kutyát. Ez nem volt valami jó megoldás mivel a végén nagyon megbánta volna.
2. Levegőnek nézi és reménykedik, hogy elmegy mielőtt Soohyun teljesen begolyózik. Ez se tűnt túl csábító megoldásnak, mivel ki tudja, meddig szándékozik maradni Alaexander.
3. A karjaiba borul és könyörög neki, hogy ne hagyja el és maradjon vele örökre. Erre az opcióra még csak gondolni sem akart. Nincs az az isten, hogy ő könyörögjön neki és, hogy bevallja, mennyire szereti még mindig. Várjunk csak! Szeretem? Nem, nem, nem, nem, nem. Nem szerethetem és nem is akarom azok után, amit tett! Eszmefuttatását a kinyíló tetőajtó hangja és az azon átlépő Xander szakította meg.
- Mit akarsz? – hangzott fel Soohyun nyers hangja.
- Beszélgetni. – mondta elfúló hangon a másik miközben egyre közelebb lépdelt míg végül nagyjából 1 méterre megállt a U-KISS új leadere előtt.
- Mégis miről akarsz cseverészni? Arról, hogy milyen jó Amerikában élni? Vagy, hogy mennyivel egyszerűbb, ha nem kell 6 másik emberrel együtt élned? – minden egyes kérdéssel egyre magasabb és hangosabb lett a fiatalabb hangja az indulattól. Az utolsó szavakat már szabályosan kiabálta. – Mi a büdös francért kellett visszajönnöd? Ha? Miért?
Nem tartotta magát soha puhánynak, most mégis úgy érezte, ha nem nyugszik le, bőgni fog. Nagylevegő, és kifúj. Levegő, kifúj. Ezt még vagy háromszor meg kellett ismételnie mire sikerült annyira lenyugtatnia magát, hogy ne kezdjen el bömbölni akár egy 5 éves kisgyerek, akitől elvették a kedvenc játékát.
- Mit. Akarsz. Itt? – kérdezte tagoltan, minden szót megnyomva.
Xander nem válaszolt. Csak nézett rá elkeseredett arccal. Ha nem lenne, ennyire dühös talán megsajnálná. Talán észrevenné a szemében tükröződő hatalmas fájdalmat. Talán képes lenne neki megbocsájtani. De nem. Nem sajnálta, nem látta a fájdalmat és képtelen volt megbocsájtani. Képtelen volt átlátni azon a sűrű sötét ködön, ami az óta terjengett a fejében, mikor először megpillantotta Alexandert a liftajtóban. Ekkor viszont valami olyan történt, ami teljesen váratlanul érte Soohyunt. Xander két lépéssel előtte termett és megcsókolta. Alig pár másodperc volt az egész. Az idősebb nyelvével finoman megnyalta a ledöbbent Soohyun puha alsóajkát és amilyen gyorsan elkezdte, olyan gyorsan véget is vetett a csóknak.
- Szeretlek, és ezen az se változtat, ha te gyűlölsz azért, amit tettem. Úgy gondoltam jobb mindkettőnknek, ha búcsú nélkül távozom, hogy úgy egyszerűbb lesz. Tévedtem. És nagyon sajnálom, mert tudom, mennyire megbántottalak ezzel, holott pont az ellenkezőjét akartam elérni. Ha megtehetném, visszamennék az időbe és máshogy csinálnám. Nem hagynám, hogy így alakuljanak a dolgok. És főképp nem hagynálak itt. – kezével végigsimított a még mindig döbbenten álló Soohyun arcán és lágyan elmosolyodott. – Ha végérvényesen elrontottam mindent közöttünk, akkor elfogadom és az első géppel repülök is vissza. Viszont, ha egy szemernyi esély is van rá, hogy esetleg megbocsájtasz… nem is… hogy újra képes leszel bízni bennem, akkor istenre esküszöm, hogy még maga a nagy Zord Kaszás se tud majd tőled elvinni. Kérlek, gondolkodj el ezen és, ha úgy érzed, tudod a választ hívj. Bármi is legyen az, igen vagy nem, elfogadom. Viszlát Soohyun. – azzal megcsókolta szerelme homlokát és hátat fordítva elsétált magára hagyva a döbbent leadert.
Miért nem tudlak utálni te rohadék?! Miért szeretlek még mindezek ellenére is ennyire iszonyatosan? Miért?! – kérdezte magától kétségbeesetten, miközben térdre rogyva elkezdett zokogni.